A labdarúgás kétségkívül a világ egyik legnépszerűbb sportja, szurkolók millióit mozgatja meg, nemzeteket képes eggyé kovácsolni. De miben is rejlik ennek a varázsa? Mit ad egy mérkőzésen való közös skandálás, vonulás, szurkolás a tábornak és mit nyújt ez a fajta tömeg a csapatnak?
Aki volt már valaha nagyobb focimeccsen, maga is láthatta, hogy milyen színes közönség tud összegyűlni egy ilyen eseményen. Az efféle csapatjátéknak már a törzsi kultúrákban is lehetett közösségformáló szerepe, de vannak források, amelyek arra utalnak, hogy a középkorban egyenesen gondot is jelentett a hatalom számára a nép sportja.
A foci sokáig a munkásosztály „játéka” volt, napjainkban azonban egy „osztálysemleges” sporttá nőtte ki magát. Nem elitizálódott, de nem maradt meg népsportnak sem. Ritkán tapasztalhatjuk meg életünk során, hogy egy közösség teljesítmény nélkül elfogad bennünket. Egy szurkolótáborban nincsenek különbségek, nem számít, hogy az ember fizikai vagy szellemi munkát végez, nő vagy férfi, gazdag vagy szegény.
Bárki a tagja lehet, aki azonosulni tud a közös értékekkel.
Minden ember alapvető szükséglete a valahova tartozás érzésének átélése. Egy csoport tagjaként kevésbé érezzük magányosnak magunkat, kialakul egyfajta bajtársiasság, ami pedig nagyban hozzájárul az élettel való elégedettséghez.
A csapat győzelme közös dicsőség
Szintén nem elhanyagolható motivációt jelent saját önértékelésünk. A társas identitás elmélete alapján önértékelésünk egy része abból is adódik, hogy milyennek látjuk a csoportot, ahova tartozunk. Ha sikereket ér el az általunk is kedvelt csapat, azt hajlamosak vagyunk kicsit saját dicsőségként is megélni, ezáltal önmagunkat is pozitívabban látjuk.
Ezzel némileg szembe megy az a szintén gyakran megfigyelhető jelenség, hogy sok esetben vált ki szimpátiát az esélytelenebbnek tűnő csapat. Ahogy az irodalmi, mitológiai, filmművészeti alkotásokban is gyakran a legkisebb, leggyengébb, legesélytelenebb nyeri el végül a jutalmat, úgy ezt szeretnénk megtapasztalni a valóságban is.
Ha nem vagyunk kifejezetten egyik oldal felé sem elköteleződve, akkor hajlamosak lehetünk a gyengébb játékosoknak szurkolni. Kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy ilyenkor a képességekben alulmaradó csapatban nagyobb küzdőszellemet, harciasságot, nagyobb akarást látunk, feltételezzük, hogy jobban igyekeznek, így jobban meg is érdemlik a győzelmet.
Az esélytelenebb fél támogatásával igyekszünk némileg kompenzálni a sérült igazságérzetünket is, ami az erősebb csapat jogtalannak érzett előnyéből fakad.
Sokszor más kedvező tulajdonságokkal is felruházzuk a gyengébbnek tűnő csapatot, ezzel is erősítve hitünket, hogy a világ igazságos. Illetve nem elhanyagolható motiváció az sem, hogy egy nem várt győzelem sokkal nagyobb érzelmi kielégülést jelent, illetve a vereséget sem olyan nehéz megemészteni, hiszen csak az történt, amire számítani lehetett.
A tömeg pszichológiája
Egy jó meccsen az ember az érzelmek széles spektrumát élheti át, melyeknek hangot is adhat. Ilyen módon levezetheti a feszültséget, kiszakadhat a hétköznapokból. Ez persze veszélyeket is rejt magában, hiszen a drukkerek nagyobb csoportja már tömegként kezd működni, aminek megvannak a maga tulajdonságai.
A tömeg másként gondolkozik, cselekszik, érez, mint ahogy az egyén tenné. A tömeg hangulata könnyebben változik, ingerlékenyebb, könnyebben befolyásolható, és mivel megoszlik a felelősség, így csökkenhet az erkölcsi, morális kontroll is.
Ezért fordulhat elő, hogy a frusztráció átcsap agresszióba olykor.
Ennek valószínűsége úgy csökkenthető, hogy egy kisebb csoport részeként megyünk meccsre, például egy baráti társasággal, ilyenkor ugyanis ezek a személyes kapcsolataink válnak meghatározóvá, viselkedésünket annak normarendszeréhez igazítjuk.
A szurkolótábor, mint 12. játékos
A szurkolásnak nem csak az abban résztvevők számára van érezhető hatása. Hat az egész esemény hangulatára, a megmérkőző csapatok teljesítményére. Számok támasztják alá, hogy 60-70 százalékban a hazai pályán játszó csapat tud győzedelmeskedni, de ez az előny eltűnik, csökken, ha nem lehetnek jelen szurkolók.
A biztató tömeg óriási hajtóerőt jelenthet a csapat számára, plusz tétet is ad a játéknak, illetve a rajongók hite, szurkolása önbizalom-fokozó hatással is bír, ami javítja a játékosok hatékonyságát, erősítheti a csapat kohézióját, hiszen egy nagyobb közösségért, egy nagy közös célért küzdhetnek a pályán.
A közvetlen látható, hallható buzdítás emeli a pozitív stresszt a játékosoknál, az úgynevezett eustresszt.
A köztudatban a stresszt negatív értelemben használjuk, azonban tudományosan meg lehet különböztetni a negatív, distresszt és a pozitív eustresszt egymástól. Az eustressz motiváló erőként tud hatni, fokozza a teljesítményt, de a distresszel ellentétben hatása csak rövidebb ideig érzékelhető.
Így tehát összességében elmondható, hogy a szurkolás szerves része ennek a sportnak, ami nem csak a drukkereknek, hanem a játékosoknak is sokat jelent. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az utóbbi idő korlátozásai idején is igyekeztek a mérkőzések alatt a csapatok számára némi szurkolói hangulatot csempészni a zárt kapus meccsekre is. Kartonfigurákkal, kivetítésekkel, hanghatásokkal is próbálták pótolni az üres lelátók keltette hiányt.
Vendégszerző: Böszörményi Luca
Pszichológus
Források:
https://168.hu/itthon/vadaszat-es-uldozes-a-szurkolas-tomeglelektana-152176
https://player.hu/sport-3/nagy-sandor-sportpszichologus-interju/
https://mindsetpszichologia.hu/miert-drukkolunk-az-eselytelenebbnek-a-szurkoloi-lelektan-rejtelmei
