A lehetőségek, a nagy remények, a megszokott szabadság egyfajta szorongást is generál, vajon hogyan lesz tovább? Amikor ezek a kérdések egyre gyakrabban, egyre hangosabban jelennek meg, az a fiatal felnőtt kor krízisére utal, ilyenkor ugyanis kapunyitási pánikot élhet meg az ember.
Fontos az elején leszögezni, hogy a kapunyitási pánik nem betegség, hanem egy életszakaszhoz tartozó jelenség. Maga a név arra a szorongásra utal, amit a húszas éveiben járó fiatalokban az előttük álló új korszak lehetőségei, döntési helyzetei váltanak ki.
Gyermekkor-kamaszkor-felnőttkor, valamit kihagytunk?
Egyes kutatók új fejlődési szakaszként tekintenek a kamaszkor és a felnőttkor közötti időszakra. Jeffrey Jensen Arnett amerikai pszichológus például a kezdődő felnőttkor elnevezéssel hivatkozik rá.
Azáltal, hogy az új generációk egyre később kerülnek ki az oktatásból, a felnőttkori szerepek vállalása is későbbre tolódik.
Ezáltal a kamaszkoron túl is aktív téma marad számukra az identitás alakulása, a hovatartozás kérdése, valamint a lehetőségek közötti döntés meghozatalának időpontja. Érzékelhetően két életszakasz krízise is egyidejűleg, elhúzódva jelenik meg. Ez magával vonja azt a következményt, hogy a kamaszkor és a fiatal felnőtt kor életfeladatát - az identitás kialakítását és az elköteleződést is párhuzamosan kell megoldaniuk.
Ez a kettősség konfliktust okozhat a belső folyamatokban. A még instabil identitással kockázatosnak tűnhet az elköteleződés, ugyanakkor a kialakult identitás megérkezésig történő döntések késleltetésének is lehetnek hátrányai. Valójában ennek a dilemmának a feszültsége áll a kapunyitási pánik mögött. Az Y generáció éppen most érkezik meg a felnőtt életszakaszba, átadva a kilincset a Z generációnak.
Hogyan élik meg az érintettek a fiatal felnőtt kor krízisét?
Mondhatnánk, hogy egyre rosszabbul, de ez nagyon torz állítás! Inkább máshogy.
A korábbi generációk a fiatalságuk világából, társadalmából azt tanulták, hogy nem lehet megengedni a hezitálást, a próbálgatást, mert nincs is rá lehetőség, illetve lemaradnának az életben. A világháború, majd az azt követő időszak olyan bizonytalanságot, egzisztenciális kiszolgáltatottságot hozott az emberek életébe, hogy szükségszerűen valamennyi döntésük mögött a biztonságra törekvést látjuk.
Ezzel szemben a mai fiatalok alapvető létbiztonságban, szélesebb lehetőségek között nőnek fel, ami teret enged annak, hogy motivációjuk a biztonságra törekvés helyett sokkal inkább a kompetencia szükségletének megélése felé tevődik át.
Akkor mi is jelent problémát? Az, hogy számos területen sérülhet a kompetencia érzése. Olyan külső hangok kelhetnek életre belülről, amelyek valaha megkérdőjelezték azt, hogy képesek elérni valamit. És a valami itt egészen konkrétan elvárások sora lehet. Ezek a gyermekkorban hallott kritikák, követelések, elégedetlenségek és az őket követő belső érzések könnyen újra aktiválódnak olyan helyzetben, amikor ismét megítélés alá kerülhet a fiatalok teljesítménye, és a boldogulás lehet a tét. A jelenben már az egyén belső kritikusa szólal meg, társulhat hozzá egy büntető készenlét és az ezzel való megküzdésben elkerülő önnyugtató viselkedésmódok is.
A külvilág ebből a halogatást, a nehezen meghozott döntéseket, a munkahelyváltásokat észleli, és címkézi elégedetlenkedőnek őket, mintha nekik semmi sem lenne elég jó. Pedig ha jobban megnézzük, azt a hivatást és ehhez azt a közeget keresik, ahol elég jónak érezhetik magukat, ahol kölcsönös elégedettséget élhetnek meg.
A jószándékúnak hitt kritika helyett próbáljuk az új generációkat biztatással segíteni, és meglátni, hogy a friss lendületükből, új nézőpontjaikból milyen sokat tudunk kamatoztatni!
Szerző: Milbik Zsuzsa
A Bebalanced Pszichológia Pont pszichológusa
