A veszteség, a halál és a gyász mai világunkban olyan tabutémává váltak, melyeknek átbeszéléséhez nemhogy minta, sokszor a megfelelő kifejezőeszközök sem állnak rendelkezésünkre. Cikkünkben azt járjuk körül, hogyan érdemes a gyermekekkel beszélgetni a halál témájáról, miben tér el a gyermekek gyásza a felnőttekétől.
A koronavírus- járvány következtében már több mint egy éve körülleng bennünket a megbetegedéstől való félelem. Mára a legtöbb ember környezetében halálos áldozatokat is szedett a vírus. Ha nem a saját családunkban, azokban a közösségekben, amelyekben gyermekeink forognak: az óvodában, az iskolában biztosan lesz olyan társ, aki épp gyászol.
Lehet, hogy eddig még nem láttuk szükségét a halálról való beszélgetésnek, ám ebben az időszakban valószínűleg érdemes elővenni a témát. A haláleset közlése, legyen szó közeli hozzátartozóról, vagy ismerősről nehéz feladat.
Fogalmazzunk röviden, érhetően, a gyermek életkorához illően. Nem fontos megosztani egy kisgyermekkel a halál körülményeit, konkrétumait, azonban annak tényét mindenképp.
Kerüljük a szabatos megfogalmazásokat, mint például, hogy „elaludt”, „elutazott” vagy, hogy „Isten magához vette…”, mivel a kisgyermek konkrétumokban gondolkodik, ezek okozhatnak a későbbiekben szorongást az alvástól, utazástól vagy akár Istentől.
Készüljünk fel arra, hogy bármilyen reakció előfordulhat, és mindegyik normális a látszólagos érdektelenségtől egészen a kétségbeesésig. Amennyiben gyermekünknek nincsenek kérdései azonnal, biztosítsuk afelől, hogy bármikor kérdezhet, kezdeményezhet beszélgetést a későbbiekben is a témáról. Ugyanis bármiről is legyen szó, minél inkább tabuként kezeljük, annál inkább alapot adunk a gyermek szorongására.
A gyerekek alkalmazkodnak a családi rendszer kommunikációs formáihoz, amiről a szülő nem szívesen beszél, arról előbb utóbb nem tesznek fel kérdéseket. Hiba azonban azt gondolni, hogy a halál, a veszteség nem foglalkoztatja őket.
Az el nem mondott, át nem beszélt kérdésekre maguk keresik a választ, legtöbbször a fantáziájukat használva, mely által egy sokkal szorongatóbb valóságot alakíthatnak ki.
A halálról való beszélgetések során érdemes tehát arra felkészülni szülőként, hogy a gyermek kérdéseire tudjunk válaszolni. Nem baj, ha a szülőnek sincs valamire kész, egyértelmű válasza, hiszen jóllehet, maga is keresi azokat. Ugyanakkor azt a hitrendszert, melyben mi gondolkodunk, érdemes átadni, akár több lehetőséget megmutatni, hogy miben szoktak az emberek hinni a halál utáni élettel kapcsolatban.
Kisebb gyermekeknek remek kapaszkodót nyújt erre az Az élet olyan, mint a szél című könyv.
Miben különbözik a gyermekek gyászfolyamata a felnőttekétől?
Az öt évnél idősebb gyermek már érti a múlt-jelen-jövő fonalát, így az elmúlást is, azonban a felnőttekéhez hasonló halálfogalom csak 9-10 éves kor körül alakul ki, a halál véglegessége és egyetemlegessége addig nem stabil. Fontos különbség, hogy a gyermekek gyásza egy vissza-visszatérő folyamat.
Ahogyan érnek egyre többet értenek meg a halálból, más és más aspektusa lesz fontos, így a szeretett személyek elgyászolása az életciklus váltásoknál újrakezdődhet, ez nem jelent elakadt gyászfolyamatot.
Emiatt is fontos, hogy az emlékezés rítusait közösen kialakítsuk. Ilyen lehet a szeretett személlyel kapcsolatos történetek megosztása, fényképek vagy rá emlékeztető tárgyak megőrzése, vagy akár az elhunyttal összekapcsolt tevékenységek közös gyakorlása.
A gyermekek gyásza egész lényüket érinti. Érzelmi, gondolati, viselkedéses és testi szinten is megjelenhet, és a gyászban való elakadás ugyanezen területeken okozhat tüneteket. Szülőként úgy tudjuk leginkább segíteni gyermekünk gyászfolyamatát, ha támogatjuk kusza érzéseinek megélését, kifejezését.
Minták lehetünk abban, hogyan fejezzük ki a szomorúságot, hogyan adjuk ki az esetlegesen megjelenő dühöt. Ugyanakkor jó ha tudjuk, hogy ezen érzések mellett főképp a 10 évesnél fiatalabb gyerekekben egocentrikus világképük következtében gyakran dúl önhibáztatás, melynek kifejezésére nincsenek feltétlenül eszközeik.
A szavakon túl a szimbolikus tevékenységek szolgálhatnak valódi segítségként: a játék, a szerepjáték, az alkotás.
Egy családtag elvesztésekor a gyermek biztonságérzete megrendül. Jó tehát külön hangsúlyt fektetnünk arra, hogy az érzelmi biztonság általunk is befolyásolható elemei változatlanul megmaradjanak. Ilyenek például a családi szabályok vagy a napi rutin.
Nagyon fontos szülőként azt szem előtt tartanunk, hogy a veszteségtől nem tudjuk megkímélni gyermekünket. Az élet természetes része az elmúlás és a gyász. Fontos, hogy elvárásainkat elengedve segítsük gyermekünket, hogy úgy élhesse meg fájdalmát, hogy tudja, mellette vagyunk.
Ugyanakkor támogassuk a gondtalan, örömteli gyermekélet megélésben, ne kényszerítsünk rá olyan érzéseket, melyeket „éreznie kellene”. Igyekezzünk mintát mutatni az érzelmek kifejezésével, az elbúcsúzás és az emlékezés rítusainak kialakításával. Kommunikáljunk őszintén és nyíltan, saját esendőségünk és bizonytalanságunk esetén is, de mutassunk azzal is példát, hogy az élet szeretete, a kellemes és vigaszt hozó tevékenységek gyakorlása segíthet a fájdalmunkon.
Vendég szerző: Drippey-Dévai Julianna
Pszichológus
Felhasznált irodalom:
Simkó Cs. Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? Tájékoztató pedagógusoknak és szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez.
Alaine, P. (1993). Meghalok én is? A halál és a gyermek. Budapest: Századvég Kiadó
Shona, I. (2021). Az élet olyan, mint a szél. Budapest: Pagony
