De mit adhatok, mit tehetek, ami a jelen kutatások szerint a legfontosabb előrejelzője a fentieknek? Sőt, biztos alap a sikeres, jó egzisztenciájú felnőtté váláshoz?
Nem, nem a könyv és a ceruza. Bár azokat is nekem, mint szülő kell biztosítanom. Vigyázat, nem könnyű téma!
A pszichológiában gyakran alkalmazott módszer, hogy ha lelki működéssel kapcsolatos kérdésünk van, például a címben szereplő, akkor úgy gondolkodunk, hogy nézzük meg, milyen az ellentétes működés, és milyen eszközökkel tudunk tenni az egészséges működés érdekében. Ebben az esetben tehát keressünk olyan diákokat, akiknek a tanulással és az iskolával kapcsolatban komoly problémáik vannak, és a kérdés, hogy az ő esetükben mi vezethet ezek mindenki számára kielégítő megoldásáig?
Tizenéves tanulással, iskolai beilleszkedéssel, jegyekkel, tanárokkal küzdő klienseimmel folytatott munkám során a legritkább esetben kerül szóba köztünk az iskola intézménye és a tanulás témája. Maximum érintőlegesen. Általában első nagy szerelmekről és bonyodalmas kapcsolatokról beszélgetünk!
Miközben a szülők sokszor igyekeznek engem ellátni az aktuális iskolai gondok ismertetésével, hogy „legyen mivel foglalkozni” az alkalmakon. Tökéletesen megértem a szülők aggodalmát és féltését a gyermek jövőjével és jelen kudarcaival kapcsolatban. Szeretnék betekintést és némi kiinduló eszközt adni a kezükbe, hogy az iskolás évek az egész család számára nyugodtabban teljenek, a leendő fiatal felnőtt pedig könnyebben megtalálhassa majd a saját hivatását.
A dolgok közepébe vágva, mi a legfontosabb alapja a tanulásnak, illetve a kreativitásnak a gyermek életében?
Bombabiztos eredménnyel a legjobb előrejelzője a fentieknek az érzelmi biztonság, érzelmi stabilitás!
Sajnos semmi csodaszer, ugyanakkor elég konkrét dolog, amiért mi szülőként felelősek vagyunk, és a legtöbbet tudjuk tenni. Szeretném kiemelni, hogy minden családban történnek tragédiák, nehézségek, itt tehát nem az eseménytelen és lehetetlenül boldog gyermekkorra gondolunk, ne tántorítson el bennünket akkor sem, ha az alap személyiségünk nem a zen nyugalom. Sőt.
Akkor kell a leginkább törekednünk az alábbi eszközök segítségével, hiszen a gyermek a törekvést, az igyekvést elképesztő módon érzékeli.
Azt üzenjük neki erőfeszítéseinkkel, hogy ő fontos, értékes nekünk, hogy próbálkozunk tenni érte. Úgy tanulja meg a saját érdekeit képviselni később, ha ebben a korban azt érzékeli, hogy ő (a jelen élete, jelen problémái) elég fontos volt a szüleinek.
Tudnunk kell, hogy a gyermek, fiatal, tizenéves, aki az „itt és most”-ban él (idegrendszere még fejlődésben van, a húszas évei közepe felé fejeződik be ez a fejlődés). Emiatt most szeretne kellemes élményeket átélni, illetve, amit hangsúlyoznék, hogy a mostani érzéseink a fontosak a számára, ezekből von le következtetést. Tehát ha szülőként szorongunk a jövőjével kapcsolatban, az számára ebben a formában értelmezhetetlen.
Ami átjön neki: a szorongás azt jelenti, hogy nincsenek velem megelégedve a szüleim, nem tudok megfelelni nekik, nem érzem magam elfogadva, tehát nem érzem magam biztonságban.
Vagyis paradox módon amikor az ő jövőjével kapcsolatban aggódunk (vagy tehetetlenségünkben már dühösek vagyunk rá), akkor nem várhatjuk tőle, hogy a bizonyos jó szándékunkat lássa, hiszen idegrendszerileg még képtelen erre következtetni, a jelen érzelmeinket viszont sokszor még saját magunknál is pontosabban érzi, és azokra reagál.
Gondoljunk csak bele, milyen nekünk, ha például partnerünk állandóan szorong vagy dühös ránk? Mennyire tudjuk elengedni magunkat akkor mellette? Hogy reagálok én magam, ha folyamatos szorongást, félelmet, aggodalmat, dühöt várhatok valakitől? Hogy viselkedem vele?
Ha a fenti gondolatkísérletet elvégezted, gratulálok! Máris ügyesen alkalmaztunk egy technikát, amit alább részletezni fogok.
Belső és legfontosabb lépések, melyeket gyermekem érzelmi stabilitásáért megtehetek
-
Bízom a gyermekemben. Ez a legfontosabb és szerintem a legnehezebb. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz néha csak azt elhinni, amit mond! Feltételezned kell, hogy a tudása szerinti legőszintébben beszél, hiszen a te gyereked, hinned kell benne, hogy a te indítékaid munkálkodnak benne! Te nevelésed, te génjeid, te adtad tovább – feltétel nélkül bíznod kell benne, hogy jó szándékból teszi, bármit is tesz.
-
Egész személyiségének elfogadása. Értékeld, hogy egyes területeken ügyes, más területeken kevésbé – különösen fontos ez tehetséges gyermekeknél, mert nekik alapból is gyakran erősebb érzelmeik, érdeklődésük és véleményük van, mint kortársaiknak. Ráadásul sokszor nagyon is szeretne jól teljesíteni, és számára is kudarc, ha nem megy valami. De ez az időszak az identitáskialakítás ideje: mindenben nagyon nehéz integrálni, elfogadni magukat (gyakran kortárskapcsolati gondok is vannak) -neked kell mintát adnod, hogy kell elfogadnia magát! Szerves része ennek, hogy te megmutatod, hogy kell elfogadnia magában, ha hibázik.
A kreatív, belső indíttatású fejlődésnek és tanulásnak (12 éves kor felett) az érzelmi stabilitáson kívül a másik feltétele, második lépcsőfoka: új helyzetekben megtapasztalása saját magának! Így ismeri meg magát, alakítja ki az identitását, amibe majd beletartozik vagy sem, hogy ő hogyan tanul, hogyan állja meg a helyét a munkában, teljesítményhelyzetekben. Ha szőke filigrán kislányod szerint neki a boksz az igazi sportága, engedd! Bízz benne!
Ha a gyermek nehezen tud hibázni, csak a szerepmodell működik: nyugodt hangnemben mutass rá egy számodra fontos, valóban elhibázott tettedre, majd meséld el részletesen neki, hogyan dolgozol rajta, hogy kijavítsd!
Tehát a „beszélek a fejével” taktika nem jó stratégia!
-
Empatikus meghallgatás és tükrözés eszköze: értő + érzékeny figyelem (=minőségi idő). Fontos, hogy saját érzelmi stabilitása ki tudjon alakulni, de hogyan érhető ez el? Úgy, ha saját erős érzelmeit megtanulja kezelni, ez pedig a szülővel való interakció során alakul ki.
Ennek a módja a nagyon sok türelmes és érzékeny meghallgatás, hiszen csak úgy tudja elfogadhatónak érezni magát (az érzelmeit), ha mi bölcs felnőttek, fontos szülők elfogadjuk őt.
Ahogy hangosan gondolkodik róla, közben szelídülnek meg háborgó érzései. Ennek lépései:
-meghallgatni figyelmesen,
-megnevezni az érzését (legtöbbször kérdés vagy „úgy tűnik”/”úgy gondolom” formájában),
-felajánlani lehetséges megoldásokat.
Például:
Úgy tűnik, hogy felzaklatott a mai témazáró, van kedved sétálni velem? Van kedved leülni fél órára kikapcsolódni, mielőtt nekikezdesz a házinak?
Ehhez a ponthoz kapcsolódik, annak a fontossága, hogy válaszolj érzelmileg a gyermek érzésére – ha pozitív, naná, hogy akkor is!
Például osztozz az izgalmában, ha valamit elsajátít vagy érdekesnek tart, ugyanakkor légy türelmes, ha valamivel küszködik! Lehet, hogy konkrétan tenned kell valamit, lehet, hogy csak arra kell buzdítanod, hogy kicsit ne azzal foglalkozzon.
Aduász: minden esetben, ha nehéz, úgy próbálj meg csatlakozni, hogy visszagondolsz a saját élményeidre/ elképzeled az ő helyzetét – neked mi esne jól? Ez komoly agymunka, ezért nem kell mindig így válaszolnod. Lehet kerete, amikor fitt vagy agyilag és lelkileg.
Külső lépések, avagy hogyan tudod a környezetet jól alakítani és egyéb eszközök:
-
közösségbe járás – a 2. ponthoz kapcsolódik, megtapasztalása értékeinek, különbözőségeinek, hasonlóságainak;
-
bátorítsd, hogy új dolgokat próbáljon ki, hibázzon;
-
mutass érdeklődést az iránt, amit csinál – ez a 3. ponthoz kapcsolódik, így tudsz csatlakozni hozzá;
-
nézzetek együtt híreket és beszélgessetek arról, mi történik a világban;
-
házi feladatot lehetőleg napi szinten ugyanakkor, helyileg ugyanott csinálja;
-
biztosítsd az időt, amikor kikapcsolódhat;
-
segítsd egy jó alvási rutin kialakításában és fenttartásában;
-
célállításban segítség – 12 éves kortól: napirend közös megtervezése számára, ha ő kéri, illetve az érdeklődésének megfelelő új helyekre vinni a leendő hivatásával kapcsolatban (pl. egyetemi kampusz).
A végére is értünk. Szerintem ez végtelen nagy munka, valódi második műszak a munkahely mellett. Érdemes elkezdeni, sokszor átolvasgatni, 1-1 pontot gyakorolni, amikor megy, itt tényleg és szó szerint a lényeg az erőfeszítés.
Tini korú gyermekünknek előre el is mondhatjuk, hogy most például „anya próbál változtatni a hozzáállásán, ami lehet, hogy néha béna lesz az elején”. Kérjünk segítséget szülőtársunktól, kezdjük el együtt! Beszélgessünk erről másokkal! Ha nehézkes, át is beszélhetjük pszichológussal, nevelési tanácsadóval a helyzetünket.
Ehhez kívánok sok erőt a szülőtársaimnak!
Szerző: Olé Adrienn
A Bebalanced Pszichológiai Pont pszichológusa