Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bebalanced.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
0
"Ki minek gondol, az vagyok annak..." és magamnak?

"Ki minek gondol, az vagyok annak..." és magamnak?

Kapcsolataink kézzelfogható tükröt állítanak elénk. Milbik Zsuzsa írása.

Ahogy a fürdőszobában is önmagunk viszontlátása reakciókat vált ki belőlünk, leginkább arra vonatkozóan, min is kellene változtatnunk, hogy elégedettebbek legyünk, a kapcsolati tükrök is hatással vannak ránk. De érdemes a tükörképen túl magát a keretet is megvizsgálni, mert nem szimplán egy önkép van ilyenkor előttünk, hanem a másik tükrében mutatott képünk is.

 

 

 

 

Miért is van szükségünk tükörre?

Érdekes módon az a képességünk, hogy saját és mások érzelmeit felismerjük és értelmezzük —azaz a mentalizáció — nem veleszületett, hanem tanult működés. A mentalizáció segítségével finom jelekből tudunk következtetni a másik belső állapotaira, illetve reagálni tudunk arra is, hogy bennünk ez mit vált ki.

A mentalizációs készségünk az elsődleges gondozóval, általában az édesanyával megélt kapcsolat mentén fejlődik ki. Egy csecsemő még nem tudja differenciálni, hogy miért éhes, fáradt, vagy rosszkedvű, nem ismeri a fájdalom okait, nem tud ennek megfelelően jelezni, egyszerűen a rossz érzésre intenzív sírással reagál.

 

 

 

Az édesanya próbálja értelmezni, hogy mi okoz diszkomfortot a kisbabájának, ösztönösen visszatükrözi ezt az állapotot arckifejezésével, hanglejtésével, majd reagál annak érdekében, hogy visszaálljon a nyugalmi állapot.

 

Így tehát először édesanyánkon keresztül kezdünk önmagunkkal és az érzéseinkkel ismerkedni, hogy milyen jelzésünk milyen választ vált ki, ő hogy lát minket, mire lehet szükségünk.

 

 

A tükör és az önértékelés

Ahogy a mentalizációs képességünk fejlődik, és tapasztalatunk lesz a működésünkkel kapcsolatban, egyre jobban rálátunk saját belső állapotainkra, amit jelzünk a környezetünk felé. A körülöttünk lévő emberek pedig viselkedésükkel megerősíthetik, vagy megcáfolhatják a saját véleményünket visszajelzések, minősítések, elvárások formájában.

Erről a visszajelzésről nekünk is lesz véleményünk, ami hatással lesz arra, mennyire becsüljük magunkat: az érzéseinket, gondolatainkat, vágyainkat.

 

Van, aki könnyedén megtartja a belső képét, és van, aki pedig könnyebben azonosul a külső képpel. Egyesek önbecsülése jobban, másoké kevésbé érzékeny az igazolásra vagy annak hiányára.

 

 

 

 

Ezt jól mutatja be Maarit-Johnson svéd pszichológus tipizálása is a belső és külső önbecsülés függvényében:

  • boldog teljesítők: egyaránt magas a belső és a külső önbecsülése is. Önbecsülésük forrása elsődlegesen nem az elért teljesítményhez (akár a megfelelés teljesítményéhez) kapcsolódik, hanem a tudathoz, hogy elég jók. Elfogadják környezetük dicséretét, de képesek önmaguknak is pozitív visszajelzést adni.
  • kényszerteljesítők: önbecsülésük külső személyek visszaigazolásához kötött, alacsony a belső önbecsülésük. Fontos számukra mások elismerésére, a kritika bizonytalanságot szül bennük.
  • életélvezők: magas belső és alacsony külső önbecsülés jellemzi őket. Sem a siker, sem a kudarc nem fontos különösebben, a teljesítmény helyett kapcsolataikra és a számukra élvezetes dolgokra fókuszálnak.
  • nélkülözők: alacsony a külső és belső önbecsülése is. Úgy érzik, kudarcra vannak ítélve, de a külső biztatást sem feltétlenül hiszik el, sokszor bele sem kezdenek a dolgokba.

 

 

 

Mégis kinek van igaza?

Gyakran hajlamosak vagyunk vagy teljes mértékben átvenni egy külső visszajelzést, vagy teljesen figyelmen kívül hagyni. Érdemes egy arany középutat választani, amiben meglátjuk a másik szempontjait, de azzal a kerettel együtt, amit a társunk hoz a saját működésével.

 

Ezt a keretet az ő kapcsolatai, örökölt és saját maga által alakított hiedelmei, gondolatai, érzései, vágyai, félelmei és az ehhez fűződő viszonya, az önismerete alkotják.

 

És természetesen azt is tudatosítanunk kell, hogy ez ránk is igaz. Ahogy valakit látunk, ahogy valakire reagálunk, ahogy valakit megítélünk, ahogy őt visszatükrözzük, abban mi magunk is benne vagyunk a belső folyamatainkkal, az önismeretünk fejlettségével.

 

 

 

Ki minek gondol, az vagyok annak. Hiszen ő a korai élményei, hiedelmei, kapcsolati tapasztalata alkotta szemüvegén keresztül lát bennünket is.

 

Merjük jogosnak gondolni mindazt, aminek mi magunkat gondoljuk és tapasztaljuk, törekedjünk arra, hogy mindezt közösen összehangoljuk.

 

Mindehhez elengedhetetlen belső működésünk jobb megismerése akár egy szakember kísérte önismereti folyamatban. De addig is jó szívvel ajánlom a címben szereplő és a cikket inspiráló Weöres Sándor verset.


Szerző: Milbik Zsuzsa

A Bebalanced Pszichológiai Pont pszichológusa