De mi a helyzet, amikor egyedül vagyunk? Önismereti kérdések segítségével járjuk körül, milyen jelei lehetnek annak, ha érdemes volna az önmagunkhoz való érett kapcsolódáson dolgozni.
Az önmagamhoz való érett kapcsolódás lényegében nem más, mint, tudatosítani a múlt sérelmeit és azok jelenben kifejtett hatását, megengedni magamnak és másoknak az érzések önazonos megélését, tisztában lenni saját határaimmal, jól kapcsolódni másokhoz és képesnek lenni célok kitűzésére és megvalósítására. Mindezen képességek megszerzésében az önismeret bővítése segíthet, mivel a megfelelő önismeret birtokában felismerjük, melyek azok a tényezők, amelyek gátolhatják boldogulásunkat a társas és párkapcsolati térben, illetve arra is rájöhetünk, hogyan tudnánk rajtuk változtatni.
Fontos kérdés, hogy mit kezdek azzal az idővel, mikor egyedül vagyok? Mennyire viselem el a csendet? Muszáj-e például, hogy mindig szóljon valami háttérzaj? Ha a csend feszültté, stresszessé tesz, az a legtöbb esetben annak a jele, hogy tartok egy számomra kellemetlen gondolat vagy érzés felbukkanásától, így megpróbálom elkerülni a csendet.
Érdemes azon elgondolkodnunk, hogy valójában hogyan pihenünk? Van-e bűntudatom például, ha nem csinálok semmit vagy otthon is inkább a munkával foglalkozom? Családunk, otthonunk a regenerálódás, pihenés színtere is. Az otthonról, eredetcsaládunkból hozott minták, sémák legtöbbször tudattalanul irányítják cselekedeteinket, attitűdünket. A munka és magánélet egyensúlyára való törekvés közepette érdemes azon is elgondolkodni, saját szüleink mennyire engedték be a pihenésre szánt időbe a munkát.
Hagyok-e időt magamnak két párkapcsolat között, vagy inkább addig maradok egy már megromlott kapcsolatban is, míg nem adódik egy jobb lehetőség?
A jó párkapcsolat egyik legfontosabb összetevője pszichológiai jóllétünknek. Mégis azt láthatjuk magunk körül, sokan maradnak benne egy rossz párkapcsolatban, vagy melegítik fel újra és újra az exszel való kapcsoaltot ahelyett, hogy szakítanának és újra szingliként vágnának bele a párkeresésbe.
Michelle Hasan és Eddie M. Clark egyetemistákkal végzett vizsgálata azt igazolta, hogy azoknál a személyeknél, akik a társas közegben gyakran élnek át magányt, akik hajlamosak elszigetelődni, könyebben alakul ki a partnerüktől való függés. A „liánozás” egyik leggyakoribb oka magától a változástól való félelem, illetve a félelem az egyedülléttől.
Ha megpróbálom magam mindenfélével lekötni, az inkább a problémák elhárítása, halogatása, nem jelenthet hosszú távú megoldást. Egy labdát sem lehet a vízbe nyomni a végtelenségig, az erőm megcsappanásával fel fog előbb-utóbb bukkanni. Ha nem tudok önmagammal lenni, saját gondolataim meghallására nem vagyok nyitott, ha megijeszt, hogy nem foglalhatom le magam a munkával, társasággal vagy a párommal, az fontos jele lehet annak, hogy szükséges volna (akár szakember segítségével) a magammal való kapcsolódáson dolgoznom.
Vendégszerző: Drippey-Dévai Julianna
Pszichológus
Felhasznált irodalom:
George, T., Hart, J., & Rholes, W. S. (2020). Remaining in unhappy relationships: The roles of attachment anxiety and fear of change. Journal of Social and Personal Relationships, 37(5), 1626-1633.
Hasan, M., & Clark, E. M. (2017). I get so lonely, baby: The effects of loneliness and social isolation on romantic dependency. The Journal of social psychology, 157(4), 429-444.
Spielmann, S. S., MacDonald, G., Joel, S., & Impett, E. A. (2016). Longing for ex‐partners out of fear of being single. Journal of personality, 84(6), 799-808.
