A begyűjtött tapasztalatok alapján sémákat készítünk, amelyek egy életre meghatározhatják azt, hogy milyen szemüvegen keresztül figyeljük a világot, és hogyan viselkedünk másokkal.
A séma fogalmát Sir Frederic Charles Bartlett angol pszichológus vezette be a köztudatba, először az 1932-ben megjelent Az emlékezés című könyvében írt róla. A sémák azokból a tapasztalatokból alakulnak ki, amelyeket az agyunk rendszerbe szervez. Ezek egyaránt jelenthetnek kapaszkodót és okozhatnak nehézséget.
A sémák alapvető célja az, hogy segítsenek minél könnyebben reagálni a helyzetekre, így ha az érzelmi szükségleteink betöltöttek, akkor jellemzően pozitív sémák alakulnak ki.
A berögződések (a jók és a rosszak is) tovább örökíthetők, hiszen sokféle mintát közvetítenek a szülők a gyermekek felé. Például, ha az édesanyánk mindig kritikus volt velünk szemben, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy valami gond van velünk. Pedig ha mélyebbre ásnánk lehet, hogy az derülne ki, hogy a nagymamánk és a dédnagymamánk is ugyanilyen reakciókat adott, és minden generáció ugyanúgy próbált megküzdeni a helyzettel, ami problémákat okozott.
Az egyik leggyakrabban aktiválódó séma a csökkent értékűség érzése. Amikor ez előretör bennünk, nem tudjuk meglátni magunkban a jót. Ez kapcsolódhat a munkához, teljesítményhez, de akár párkapcsolathoz is. Ilyenkor úgy érezzük, hogy nem vagyok elegek másiknak, nem érdemeljük meg a figyelmét, szeretetét.
Ha szeretnénk megtudni, hogy milyen sémák szerint élünk, érdemes figyelnünk az ismétlődésekre! Gyanakvásra adhat okot, ha hasonló szituációkra ugyanazt a reakciót adjuk, aminek az okát nem tudjuk megmagyarázni. Ez az érzés lehet szégyen, düh, vagy akár „lefagyás” is. A válaszul adott viselkedés ilyenkor ösztönből működik, mintát követ, és egyáltalán nem biztos, hogy a javunkat szolgálja.
Ezek a reakciók a sebezhetőségről, az önvédelemről szólnak és azért indulnak be, mert sérülnek az érzelmi szükségleteink.
Amikor aktiválódik bennünk egy séma, háromféle reakciót válthat ki belőlünk. Megadhatjuk magunkat neki, tehát ha például a kritikusság sémája belép az életünkbe, elárasztjuk magunkat önkritikával. A másik lehetséges út a kompenzálás, ilyenkor úgy érezzük, hogy „túlnövünk a dolgon” és a sémával ellentétesen viselkedünk. De reagálhatunk úgyis, hogy elmenekülünk, és igyekszünk elkerülni azokat a helyzeteket és kapcsolatokat, amelyek aktiválják bennünk a sematikus reakciót.
Mivel a sémák afféle szemüvegként működnek, és a szűrőn át elénk táruló világot igaznak látjuk, a minták felülírása korántsem egyszerű! Az ember következetességre törekszik az életében, ezért nem könnyű átírni a reakciókat, hiszen a sémák „én-részként” épülnek belénk, amelyek mentén az önazonosságunkat is képesek vagyunk megfogalmazni.
Ezért is fontos, hogy a sémák átdolgozása pszichológus segítségével történjen olyan helyen, ahol ezeket a korai emlékeket biztonságos környezetben újra át tudjuk élni, és szakértői iránymutatást tudunk kérni a változáshoz.
Ha szeretnél többet megtudni az életünket irányító sémákról, akkor ide kattintva meghallgathatod legfrissebb podcastunkat a témában.
