Természetesnek mondható, hogy az ember időről időre mérleget készít az életéről, mik a tervei, azokból mit sikerült elérnie, mi az, ami még hátra van. Van egy különösen érzékeny időszak a mérlegkészítés szempontjából, aminek a kimenetele lehet az elégedettség, de a kétségbeesés is.
Carl Gustav Jung pszichiáter szerint életünk feléhez érve rádöbbenünk arra, hogy valamennyi fiatalkori tervünket elértük. Van, akit ez megnyugvással tölt el, azonban többeket elbizonytalanít ez a mérleg. Realizálódik az idő múlása, sok minden átértékelődik, felnagyobbodnak a kihagyott lehetőségek, több területen veszteséget élhet meg az ember.
Cikkünkben ezeket a veszteségeket nézzük meg és javaslatokat teszünk a feloldásukra.
Az idős az új fiatal, vagy mégsem?
A fiatalság kultusza valamennyi korban jellemző volt, nincs ez másképp most sem, sőt mintha egyre érzékenyebbek lennénk az idő múlására. Szokásaink, a munkánk, a környezeti feltételek hatással vannak a testünkre, egészségünkre. De ezt nem szívesen látjuk viszont arcunkon, nem szívesen érezzük az izmainkban, csontjainkban.
Van, akinél pániktüneteket eredményezhet a felismerés, és igyekszik a fiatalság látszatát megőrizni plasztikai beavatkozásokkal, fiatalos lendületét igazolni új szokások kipróbálásával, új partner választásával.
Mindig csak előre! De mi van, ha az lefelé van?
A jelenlegi munkaéletút viszonylag korán ígéri a célok elérését, a vezetővé válást, de azt követően kevés új perspektívát kínál. Az ezzel való találkozás is egy ambivalens veszteségélményt idézhet elő, hiszen azzal, hogy beteljesítette az egyén a lehetőségeit, elveszíti az újabbak esélyét.
Ez könnyen motiválatlanná teheti az addig agilis személyeket is. Könnyen megjelenhet az az érzet, hogy nincs is értelme a munkának, nincs is többé szükség rá.
A család szent és sérthetetlen, akkor miért hullik szét?
Családban élve megtapasztalhatjuk, hogy a más és más életszakaszban járó tagok mennyire különbözőképpen élhetnek meg egy eseményt. Ráadásul a családnak magának is megvannak a saját normatív krízisei, amik hatással lehetnek a személyes krízisekre, ahogy az életközepi válságra is.
A középkorú személyek gyermekei éppen a családi fészekből kirepülő fiatalok, akik elkezdik szüleiktől függetlenül élni önálló életüket. Elköltöznek otthonról, saját egzisztenciát építenek ki, társat választanak, családot alapítanak.
Ez tovább erősítheti a feleslegesség érzését az üres fészekben maradt szülőkben.
Az eddigi legfőbb identitásszervező szerepüknek, a szülői szerepnek az elvesztésével és annak következményeivel is szembe kell nézniük. Kénytelenek saját kapcsolatukat megvizsgálni, újradefiniálni. Sajnos sok házasság ekkor bomlik fel, mivel a gyermekek és a munka mellett nehéz a házastársi szerepet is gondozni.
Hogyan küzdjünk meg jól az életközepi válság veszteségeivel?
- Veszteséget átélve, krízishelyzetben célszerű átgondolnunk, mire van kontrollunk, és mire nincs. Előfordul, hogy a legnagyobb problémát az okozza, hogy olyan dolgok kötik le a figyelmünket és erőnket, amikre nincs is ráhatásunk, így a veszteségélmény mellett folyamatos kudarcot is élünk meg. Érdemes arra koncentrálni, milyen tényezőkre van befolyásunk, mit tudunk tenni ebben a helyzetben.
- Segít, ha nyitottak tudunk lenni az egyes érzéseink, érzeteink közvetítésében és rátalálunk arra, hogy mire is van valójában szükségünk. Az öregedés jeleit látva, a lendületünk csökkenését tapasztalva sokan hiszik azt, hogy ennek cáfolására van szükségük, míg valójában az önelfogadásra.
- Lehet, hogy szükség lesz az időhöz kapcsolódó viszony átkeretezésére. A mögöttünk lévő évek nem vesztek el, lássuk meg azt a sok élményt, munkát, erőfeszítést, és minden mást, ami azzá formált bennünket (kívülről-belülről), akik vagyunk.
- Fontos átgondolni, milyen tevékenységek okoznak örömet és merni időt szánni rájuk! Az örömmel végzett munkában megélhetjük azt, hogy van értelme annak, amit teszünk, ez pedig a legerősebb belső motiváló erőnk.
- Abban, hogyan érezzük magunkat, jelentős szerepe van a társas kapcsolatainknak is. Érdemes megerősíteni a köteléket családtagjainkkal, barátainkkal
Szerző: Milbik Zsuzsa
A Bebalanced Pszichológiai Pont pszichológusa
