Gyakran látjuk, hogy ezek a sérülések együtt járnak a kapcsolati bizonytalansággal,a függő pozícióval és az önérvényesítés nehézségével. Mintha elveszítenénk a hangunkat a saját életünkben.
AMIKOR AZ AKARAT FALAKBA ÜTKÖZIK
Cseperedésünk közben elkezdjük próbálgatni egyéni akaratunkat, függetlenségünket, ez a folyamat a serdülőkorban éri el a tetőpontját. A stabil családok általában jól megküzdenek a leválás által keletkező konfliktusokkal és szorongással, a rosszul működő, mérgező szülők azonban nem alkalmazkodnak ilyen jól.
A gyermekek fejlődésének elősegítése helyett tudattalanul aláássák függetlenségi törekvéseiket és önbecsülésüket, gyakran abban a hitben, hogy ezzel az ő érdekeiket szolgálják.
Önbecsülésünk épülésének elsődleges helye a család, ezért is hatnak ránk a családban megélt rossz tapasztalataink ilyen rombolóan.
Tetteiket a külvilág számára észszerűként és szükségszerűként tálalják: „Ez erősíti a jellemét.”, vagy „Meg kell tanulnia, mi a jó, és mi a rossz.”. Ám hitük ellenére érthetetlen, kiszámíthatatlan és heves reakcióikkal összezavarják a gyermekeiket.
Tetteik megkérdőjelezését nagyban nehezíti az a gyakran kulturálisan és társadalmilag hangoztatott nézet is, mely a szülői tekintély feljebbvalósságát támogatja. Családjaikban felnövekedve egész életünkben elkísér bennünket a félelem és a szorongás – hiszen gyermekként jól megtanultuk, hogy szeszélyesek, és előbb-utóbb elérkezik a büntetés, falakba ütközünk.
.jpg)
A BELSŐ GYERMEK
Felnőttkori személyiségünk három részből áll: gyermeki, felnőtt és szülői részből. Részeink kölcsönösen alakítják a másikat. Ami felnőttként problémaként megjelenik az életünkben, gyökereivel jellemzően a gyermekkorba nyúlik, a fentebb már említett viszonyulások elakadásokban, tünetekben testesülhetnek meg a felnőtt életünkben. Így ezek rendezéséhez gyakran elengedhetetlen, hogy átdolgozzuk eredetüket, és egyben megerősítsük gyermeki énrészünket.
Amíg nem gyógyítjuk és védelmezzük meg a belső gyermeket, folyton-folyvást ki fogja élni magát, es összezavarja felnőtt életünket” – írja John Bradshaw Vissza önmagunkhoz című könyvében.
Képesek vagyunk a jelenből kárpótolni a gyermeki énrészünket: figyelemmel, odafordulással, és szeretettel megadhatjuk azt, ami hiányzik. Segíthetünk neki abban, hogy elsajátíthassa azokat a készségeket, melyeket a megfelelő időben nem tudott. Megadhatunk magunknak olyan engedélyeket, melyek a szégyen növekedése helyett a biztonság érzését erősítik meg.
.jpg)
AZ ÖNDEFINÍCIÓ ÚTJÁN
A hangunk visszanyeréséhez önmagunk definiálásán keresztül tehetjük meg az első lépéseket. Érzelmi függetlenségünket kiépítve elérhetjük, hogy úgy vagyunk részesei kapcsolatainknak, hogy közben megőrizzük önálló egyéniségünket. Ha úgy érezzük, szabadságunkban áll önállóan gondolkodni, érezni és viselkedni, függetlenül másoktól, definiáltuk önmagunkat. Ezt a folyamatot a felnőtt énrészünk mozgósításával érjük el.
Az öndefiníció óhatatlanul magával hoz némi konfliktust, nehézséget, ha nem egyezik mások elvárásaival rosszul működő kapcsolatainkban, mégis fontos hogy megérezzük, jogunk van önállóan dönteni, egyetérteni, vagy nem egyetérteni. Így megkereshetjük az egyensúlyt az önmagunkról való gondoskodás és a mások érzéseivel való törődés között.
1. AUTOMATIZMUSOK HELYETT - ÁTGONDOLT VÁLASZ!
Gyakran azért tartunk az önérvényesítéstől, mert úgy érezzük, önzőek vagyunk és ettől már be is kapcsol a bűntudat érzése. Amikor kapcsolatainkban reagálunk, legtöbbször odafigyelés, a lehetőségeink átgondolása nélkül cselekszünk, különösen igaz ez akkor, ha érzelmileg fenyegetve, támadva érezzük magunkat. Ám ha engedjük, hogy érzelmi reakcióink automatikusak legyenek, feladjuk a helyzet fölötti kontrollt.
A tudatosan gondolkodó válasz azonban nemcsak az irányításra, hanem az önbecsülés megőrzésére is lehetőséget ad. Fontos, hogy a kommunikáció hevét minél kisebbre csökkentsük, ebben hívhatjuk segítségül a nem védekező válaszok kommunikációs technikáját.
2. HASZNÁLJ NEM VÉDEKEZŐ VÁLASZOKAT!
A módszer elsajátítása tanulást és gyakorlást igényel, hogy reflexszerűen képesek legyünk előhívni nehéz helyzetekben is. Ha nyugodtak tudunk maradni és ellen tudunk állni a megfélemlítésnek és a manipulációnak, megőrizhetjük a kontrollt. Vitatkozás, mentegetőzés, magyarázkodás és a másik véleményének megváltoztatni akarása helyett ehhez hasonló válaszokkal élhetünk:
"Ezt még átgondolom."
"Beszéljünk erről akkor, amikor megnyugodtál."
"Kár, hogy nem így gondolod."
Ha nem védekező válaszokat adunk, akkor egyúttal nem kérünk semmit – így nem is utasíthatnak vissza bennünket.
3. FOGLALJ ÁLLÁST!
Az állásfoglalás viselkedési technikája tovább erősít minket az öndefiníció útján. Az állásfoglalások meghatározzák, mit gondolunk és hiszünk, mit tartunk fontosnak és értékesnek, miről lehet és miről nem lehet velünk tárgyalni. A nemrég látott filmtől az életről való elképzelésünkig bármiben megmutatkozhat.
4. FOGALMAZD ÁT, HOGY "KÉPTELEN VAGYOK"!
„Azt hiszem, képtelen vagyok szembeszállni vele.” – hangzik el olyan gyakran. Ezt fogalmazzuk át arra, hogy „még nem tettem meg”. Ez lehetőséget ad arra, hogy válassz, miközben a „képtelen vagyok” a kérdés eldöntöttségét sugallja. A választás a dependens kapcsolatok falainak lebontója.
Viselkedésünk, kommunikációnk megváltoztatása nem könnyű, és nem is gyors folyamat, melyben hibázni is fogunk. Fontos, hogy türelemmel és megértéssel legyünk magunk felé. Ha felnőtt énrészünkből működünk, tudatosan átgondolt válaszokat adunk, akkor definiáljuk önmagunkat.
Határokat szabunk, és ezzel a kapcsolataink óhatatlanul megváltoznak. A kommunikációs és viselkedéses technikák elsajátítása mellett ugyanakkor fontos lehet a változtatáshoz a gyermeki énrészünkkel való belső munka, belső gyermekünk sérüléseinek meggyógyítása.
Szerző: Borbély Lilla
A Bebalanced Pszichológiai Pont pszichológus
