A szülő-gyermek kapcsolat meghatározó jelentőséggel bír az egyén életére, szerencsére ezt a tényt már nem kell külön magyaráznunk. Ugyanakkor a szüleinken túl a testvéreink is a nukleáris családunk részét képezik, az ő szerepükről kevesebb szó szokott esni, különösen felnőttként.
Olyannyira, hogy számos fiatal felnőtt kliensem egyértelműen a gyermekkorához társítja a testvéreit, jelen időben feltűnően kevesen mesélnek testvérkapcsolataikról. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének kapcsolatban, esetleg feltétlenül elmérgesedett volna közöttük a viszony, mégis kevesen tartják aktívan a testvérükkel a kapcsolatot.
Minden gyerekkorban kezdődik?
Felmerülhet a kérdés, hogy van-e vajon összefüggés a gyermekkori és felnőttkori testvérkapcsolat között. Az alábbiakban olyan gyermek-felnőtt működésekre láthatunk példákat, amik azt valószínűsítik, hogy meghatározóak a gyermekkori előzmények.
Azoknál a klienseknél, akik arról számolnak be, hogy felnőttként csak a családi ebédeken vannak együtt a testvéreikkel, gyakran találkozunk azzal, hogy gyermekkorukban oda kellett figyelniük arra, hogy ne veszekedjenek, szépen játszanak egymással, vigyázzanak egymásra.
Látszólag jó testvérnek nevelték őket, valójában arra kellett törekedniük, hogy ne okozzanak gondot a szüleiknek.
Ezzel nem alakul ki közöttük valódi kapcsolódás, amit tovább vihetnének felnőtt korukra, hanem együttes békefenntartóként működnek otthon. Így felnőttként is szépen, de üresen vannak egymás mellett a családi eseményeken.
Előfordulhat, hogy valaki felnőttként nem beszél a testvérével. Ilyenkor rendszerint az derül ki, hogy nem felnőttkori konfliktus áll egymás kerülése mögött, hanem gyermekkori sérelmek. Miért pont most csúcsosodik ki? Eltérő lehet, hogy kinél mi indítja be ezt a drasztikus lépést, legtöbbször valamilyen következménnyel szembesülve jutnak idáig. Például a gyermekkori rivalizáláséval, vagy a kivételezésével.
Persze érdemes figyelem előtt tartani, hogy ez az egyén saját megélése, így saját szemszögéből érzékeli a családi működést is.
Szintén gyermekkori gyökerei lehetnek annak, ha felnőttként összefolyó kapcsolatban van az egyén a testvérével, mintha nem tudnának külön-külön önállóan működni, szükség lenne a másikra. Egyfajta helyettesítő szerep is megjelenhet, az egyik testvér mond, tesz dolgokat a másik helyett.
Ilyen esetekben megfigyelhető, hogy az egyik fél úgy tesz, mintha a másik szülőjeként funkcionálna.
Sajnos nem ritka jelenség a parentifikáció, amikor egy gyermeknek szülői felelősséget kell ellátnia. Ez azonban a későbbiekben is határtartási és felelősségátvállalási problémákhoz vezethet, ami fiatal felnőtt korban már nem segítség, hanem a független élet gátja lesz.
Így is marad minden?
A kortárs kapcsolatokban idővel egyre hangsúlyosabb lesz a választott barátok szerepe. Mégis érdemes a testvéri kapcsolatokat felnőttként is rendezni, ápolni.
Ebben a folyamatban fontos szerepet kap az önreflexió, ezáltal láthatja meg az egyén a saját szerepét és felelősségét a rendszerben.
Maga a megértés is már egy nagy lépést jelent az egyensúly visszaállítása felé, az aktív önismereti munka, a sérelmek feldolgozása, a határok újrahúzása pozitív változásokat hozhat. Ideális, ha kölcsönösen tud ez megvalósulni.
Mi a cél?
A tökéletes testvérkapcsolattal az a baj, hogy nem létezik, ezért nem is érdemes erre törekednünk. A különbségektől, az egészséges rivalizálástól, a feszültségektől nem érdemes megijedni. Mindez a fejlődés facilitátora lehet, ha közben vigyáznak a kapcsolatukra. A jó testvérekre jellemző, hogy két erős lábon állnak: egyszerre számíthatnak egymásra, biztonságot adóan elérhetőek a másiknak, és egyszerre élhetik meg függetlenségüket, érezhetik magukat kompetensnek a saját életükben.
Kölcsönösen segítik egymást, de nem veszik át a felelősséget, elfogadhatnak úgy segítséget, hogy ezért nem tartoznak.
A jó testvérkapcsolat teret enged más kapcsolódásoknak is, így a párkapcsolat kialakulásának és elmélyedésének. Ha rendben vannak a családon belüli határok, ha megengedhető az egészséges felnőtt életmód, akkor idővel a fontosság egyre inkább a saját család alapítása felé fog tolódni. Jó esetben, ha időbeli különbséggel is történik ez meg, a testvérek szüleikről és egymásról is leválva tudják újrakeretezni a kapcsolatukat, berendezni a saját életüket.
Ennek eléréséhez természetesen szülői jelenlétre is szükség van, mégpedig arra, ami összehasonlítás nélkül ad reális képet, és ami a gyermekek egyéni igényei szerint figyel és reagál.
Így elkerülhető a felesleges versengés, féltékenység, elvárásoknak való túlzott megfelelés, a lojalitáskonfliktus. Érdemes mindig szem előtt tartani, hogy a gyermeknevelés akkor eredményes, ha a gyerekek később felnőttként képesek önálló és független életet élni.
Szerző: Milbik Zsuzsa
A Bebalanced Pszichológiai Pont pszichológusa
