Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bebalanced.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
Valóban a saját életedet éled? – Akadályok az érzelmi felnövésben és kiteljesedésben

Valóban a saját életedet éled? – Akadályok az érzelmi felnövésben és kiteljesedésben

A felnőtté válás csak „papíron” következik be 18 éves korunkban, az önálló élet, a saját magunkért való kiállás egyáltalán nem biztos, hogy együtt jár a nagykorúsággal! Mi okozhatja az érzelmi felnőtté válás elakadását? Adamik Eszter írása.

Csapatvezetőként határozott vagyok, de amint egy hozzám érzelmileg közel álló személyről van szó, bizonytalanná és szorongóvá válok.” „Már felnőttem, akkor miért nem érzem magam felnőttnek?” Ismerős gondolatok? Mit tehetünk azért, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, és elkezdjük végre a saját életünket élni?

 

 

Sokan számolnak be arról, hogy bár van stabil jövedelmük, saját otthonuk, érzelmi vagy kapcsolati életükben mégis tartósan elakadtak.  Az érzelmi felnőtté válás elakadását jelezheti például az, ha bűntudatból vagy félelemből teszünk meg dolgokat a szüleinknek, tehát ha nem lennének a negatív érzések, akkor máshogy cselekednénk.

Ilyenkor gyakran nem kerülnek felszínre a valódi érzések és gondolatok, hiszen nem szeretnénk konfrontálódni a szeretteinkkel. Ez odáig fajulhat, hogy a legfontosabb döntésekben sem a saját vágyainkat követjük, hanem azt tesszük, amit a szüleink jónak látnak. A segítség szép dolog, de ha nincs megfelelő határok közé szorítva, akkor ártalmas is lehet.

 

 

Az sem ritka, hogy a szülőkkel való intenzív kapcsolattartás a párkapcsolat rovására megy, és a tartósan „megmentő” szerepbe ragadó személyek egy idő után azon kaphatják magukat, hogy kiégtek a segítségben, és az önmegvalósítás teljesen elsikkadt az életükben. Az érzelmi felnövésben elakadt személyek azt gondolhatják, hogy önzőség saját magukat előrébb helyezni a szüleiknél, pedig ez egy téves vélekedés!

 

Ha egészséges önbizalommal és énhatárral rendelkezünk, akkor megengedhetjük magunknak, hogy bizonyos helyzetekben az legyen a legfontosabb, hogy nekünk mi a jó!

 

Az elakadás okai gyakran arra vezethetőek vissza, hogy az eredetcsaládról való leválás érzelmileg csak részben, vagy egyáltalán nem történt meg. Az érzelmi feldolgozás hiányát akkor a legnehezebb korrigálni, hogyha azt hisszük, hogy már megoldottuk a problémánkat. Ezért különösen fontos, hogy felismerjük, ha becsapjuk magunkat és érzelmi függésben élünk, mert csak akkor élhetjük a saját életünket, ha sikeresen átlendülünk az elakadáson. 

 

Ha érdekel:

  • Milyen problémák állhatnak az érzelmi elakadás mögött? 
  • Miből ismerheted fel, ha csak azt hiszed, hogy érzelmileg függetlenedtél, de valójában becsapod önmagad?
  • Hogyan lendülhetsz túl az akadályokon?

 

Regisztrálj honlapunkra, hogy ingyenesen hozzáférhess szakmai anyagainkhoz, teljes terjedelmükben! 

 

 

 

 

AMIKOR A SZÜLŐ ÉS A FELNŐTT GYERMEK ÖSSZEMOSÓDIK: HOL VAGYOK ÉN A DÖNTÉSEIMBEN?

Az érzelmi felnőtté válás elakadását jelzi, ha bűntudatból vagy félelemből teszel meg dolgokat a szüleid számára, tehát ha nem lennének a negatív érzések, akkor máshogy cselekednél. Emiatt gyakran előfordul, hogy valódi véleményedet, gondolataidat szüleid nem is ismerik, inkább csak annyit mutatsz meg nekik magadból, ami szüleidnek biztosan tetszik.  A szüleid nem tetszésével, megbántódásával, haragjával nem szeretsz konfrontálódni, ezért mindent megteszel, hogy a kedvükben járj. 

 

 

Akár komoly áldozatokat is hozol: például szabadságodat a tervezett pihenés helyett ház körüli munkával töltöd a szüleidnél. Annak ellenére, hogy nem kedveled, meghívod Bélát a saját szülinapodra, csakhogy anyukád ne sértődjön meg.

Az érzelmi felnőtté válás elmaradása megmutatkozhat abban is, ha azon kapod magadat, hogy életed legfontosabb döntéseiben sokkal inkább számított, hogy szüleid mit tartottak jónak, minthogy Te mire vágytál, mihez lett volna kedved. A Te nagy döntéseidben mennyire számított, hogy melyik szülőd mit tartott helyesnek? 

Nagyon nehéz a saját életedet élni, ha a békítő vagy a megmentő szerepét viszed. Kihúzod a szüleidet a bajból, segítesz anyagilag, érzelmi támasz vagy, vagy épp a testvéreidről gondoskodsz a szüleid helyett is. Beugrasz, amikor feszültség van és villámhárítóként elrendezed a konfliktusokat élőben vagy telefonon akár éjjel-nappal is. 

 

 

A segítés szép dolog, de ha nincs megfelelő határok közé szorítva, akkor ártalmas is lehet. A tartósan megmentő szerepbe ragadó személyek egy idő után azon kaphatják magukat, hogy rettenetesen elfáradtak, kiégtek a segítésben, a kikapcsolódás vagy az önmegvalósítás gyakran elsikkad az életükben. Az sem ritka, hogy a párkapcsolat, házasság rovására megy a szülőkkel való törődés, intenzív kapcsolattartás. 

A fenti problémakörök mindegyikében közös, hogy az fontosabb, hogy a szüleimnek mi a jó, minthogy Nekem mi a jó.

Az érzelmi felnövésben elakadt személyek gyakran azt gondolják, hogy önzőség lenne saját magukat előrébb helyezni a szüleiknél. Ez egy téves hiedelem, ami egyáltalán nem igaz. Ha egészséges önbizalommal és énhatárokkal rendelkezem, akkor meg tudom magamnak engedni, hogy néha az legyen a legfontosabb, hogy Nekem mi a jó.

 

A személyiség érettségét jelzik a stabil énhatárok: egy érzelmileg felnőtt személy nem veszi át a felelősséget másoktól.

 

Ez azt is jelenti, hogy például meg tudom magammal beszélni, hogy nem én vagyok felelős édesapám haragjáért vagy anyukám csalódásáért, hiszen ők táplálnak felém túlzott elvárásokat. Vagy meg tudom magammal beszélni, hogy még ha a szüleim a fejemhez is vágják, hogy hálátlan vagyok, attól még ez egyáltalán nem biztos, hogy igaz. Nem vagyok hálátlan gyerek, nem kell vezekeljek. Csupán arról van szó, hogy a szüleim frusztráltak, mert épp nem úgy történik valami, ahogy elképzelték és a „hálátlan vagy” bélyeggel próbálnak rávenni, hogy mégse álljak ki magamért. 

Ha a leírásban, példákban magadra ismertél, akkor javaslom, hogy kezdj el a saját határaid kiépítésén dolgozni. Egy önismereti folyamat segíthet abban, hogy letedd azokat az érzelmi terheket, amelyek visszahúznak téged és megtanulj egészséges mértékben törődni önmagaddal,  kiállni magadért.

 

 

Miből ismerheted fel, hogy csak azt hiszed, hogy érzelmileg függetlenedtél, de valójában becsapod magadat?

A SZAKÍTÓ

Az érzelmi feldolgozás hiányát akkor a legnehezebb korrigálni, hogyha azt hisszük, hogy már megoldottuk a problémánkat. Tipikus eset, amikor valaki bosszúból vagy haragból megszakítja a kapcsolatot valamelyik vagy mindkét szülőjével.

 

Az érzelmi függetlenség nem azt jelenti, hogy konfliktusos kapcsolat esetén a számunkra megterhelő személyt ki kell törölni az életünkből.

 

Az elszigetelődés, kitörlés oka gyakran pont az erős érzelmi függés, kimenekülés az átdolgozatlan családi szimbiózisból. 

Ha csak akkor tudsz önmagad lenni, ha eltávolítod az életedből a szüleidet, akkor nagy eséllyel még nem váltál le róla. Az érzelmileg felnőtt személyeknek általában nem jelent gondot, hogy megvalósítsák önmagukat, még úgy is, hogy valamilyen formában tartják a kapcsolatot a szüleikkel. 

Természetesen előfordulhatnak olyan extrém módon bántalmazó vagy toxikus kapcsolatok, amikor az adott személy pszichés állapota nem stabilizálható, csak a kapcsolat ideiglenes vagy végleges megszakításával. 

 

 

 

A SZABADSÁGHARCOS

A szülőkapcsolat érzelmi feldolgozatlanságát jelezheti, ha szüleinkkel szembeni viselkedésünket dominánsan a harc, a dac, az agresszió határozza meg. Például nem nyugszol, amíg be nem bizonyítottad szüleidnek, hogy neked volt igazad, vagy amíg meg nem mutattad nekik, hogy a magad ura vagy.

 

Csak azért sem úgy csinálod, ahogy szüleid preferálnák, azért hogy megmutasd nekik, hogy nem irányíthatnak téged. Akár kiabálsz is vagy durva szavakat használsz, hogy elérd a célodat és a helyzet ura maradhass. 

 

A szabadságharcos szerep csapdája a függetlenség illúziója. Az, hogy a szüleid ennyire heves reakciót tudnak kiváltani belőled, hogy szinte nem tudsz másként csak szabadságharcosként viselkedni, pont a tőlük való intenzív érzelmi függésedet bizonyítja. Pont abban nem vagy szabad, hogy megválaszd az érzelmeid és viselkedésed fajtáját.

 

 

 

AZ ÉRZELEMMENTES

Az önbecsapás másik gyakori fajtája, amikor valaki arról számol be, hogy szülei irányába vagy akár általánosságban nem érez semmit, nincsenek érzései. Az ilyen személyek gyakran kételkednek abban, hogy képesek-e másokat igazán szeretni vagy nehézségekbe ütköznek, amikor érzelmi témára vált a beszélgetés. 

Gyakran egyáltalán nem arról van szó, hogy ezeknek az embereknek ne lennének érzelmeik. Legtöbbször a mélyre temetve lapul rengeteg érzelem.Ennek oka, hogy a gyermek a számára túl intenzív érzelmi élményeket védekezésképpen száműzheti a tudatából a tudattalanjába.

 

Az érzelmek eltemetése megterhelő családi légkör, érzelmileg elérhetetlen szülők és életesemények esetén igencsak gyakori.

 

Különféle módszerek alkalmazásával (pl.: kognitív viselkedésterápia, pszichodráma, integratív hipnoterápia stb.) az érzelmi világ elérhetővé, az erőforrásaink kiépíthetővé, az érzelemmentességet fenntartó készségek fejleszthetővé, a fájdalmas kapcsolati élmények pedig feldolgozhatóvá válhatnak.


 

Szerző: Adamik Eszter

A Bebalanced Pszichológiai Pont pszichológusa