Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bebalanced.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
0
Iskolai előadások

Iskolai előadások

ELŐADÁSOK ISKOLÁKBAN

Iskolai szolgáltatásunkon belül olyan előadásokat kínálunk szülők számára, amelyeket oktatási-nevelési intézmények és szülői munka közösségek vehetnek igénybe. Pszichológusaink 2019 óta több ezer előadást biztosítottak az alább is olvasható témákban és a továbbiakban is rendelkezésre állnak. Amennyiben szívesen kérné valamelyik előadásunkat, vegye fel velünk a kapcsolatot és kérje árajánlatunkat!


 

Vedd fel velünk a kapcsolatot

 

Sok kérdést vet fel a legtöbb szülőben az az érzékeny egyensúly, amit az iskolai teljesítmény és az azzal járó szorongás kettőse vet fel. Mikor nevelem jól a gyermekem: ha bátorítom határai megfeszítésére, vagy ha hagyom, hogy a saját hibáiból tanuljon? Hogyan tudok a legjobban mellette lenni ebben az érzékeny periódusban mikor eldől, hogy mi lesz belőle, merre fog haladni az élete? Mit tegyek, ha azt látom, majd meg szakad a stressztől? Ugyan minden gyerek más, ahogy minden szülő és minden szülő-gyermek kapcsolat is, de a pszichológiai nézőpontok segíthetnek eligazodni ebben az útvesztőben.

Aki eljön az előadásra, tudatosíthatja milyen módon érdemes reális és a gyermek önértékelést növelő célokat kitűzni az iskolai eredményesség tekintetében, megőrizve a szülő-gyermek kapcsolat biztonságát. Konkrét eszközöket és útmutatásokkal gazdagodhatnak a résztvevők, a kérdés-felelek blokkban pedig közvetlenül kérdezhetnek a felmerülő dilemmáik kapcsán.

 
Minden korosztályban más eszközökkel érdemes közeledni a gyermeked felé megfelelő bizalmi kapcsolat kialakítása érdekében. Világos keretekkel, az önreflexió kialakításával, pozitív szerepmodell nyújtásával és még számos egyéb eszközzel segíthetjük gyermekünket abban, hogy megküzdjön ennek az adott életkornak a kihívásaival.

A kortárs közösségbe való beilleszkedés, abban megfelelő szerepek felvétele, az online világ hatásainak kezelése mind-mind olyan feladatok, amiben egy gyermek még bizonytalanul navigál.

Előadásunk során olyan fejlődéslélektani eszközöket mutatunk be, amelyek segítségével a szülő prevenciós támogatást nyújthat gyermeke számára kapcsolatai alakításában. Emellett olyan kommunikációs módszereket ismertetünk, amelyek segítik a pozitív családi légkör megteremtését és a szülő-gyermek kapcsolat elmélyítését.

 
Meglehetősen nehéz tud lenni, arról beszélgetni a gyermekkel, hogy mitől szerelem a szerelem, milyen egy jó párkapcsolat, és hogyan érdemes belekezdeni a szexualitás megtapasztalásába. Pedig mindez olyan védőfaktor lehet gyermekünk életében, amivel segíthetjük abban milyen választásai legyenek a későbbi életére kiható pillanatokban. Hogyan lehet ezekről a témákról anélkül beszélni, hogy kínos legyen? Hogyan érhetjük el, hogy gyermekünk megossza velünk dilemmáit és fel merje tenni kérdéseit?

Az előadás során kommunikációs és lélektani eszközöket mutatunk be, amelyek segítenek abban, hogyan beszélgessünk az élet valóban fontos témáiról szeretteinkkel.

 
Most, hogy átalakulnak a hagyományos életutak és számos új szakterület jelenik meg, még nehezebbé válik, milyen pálya felé orientáljuk gyermekünket. A sikeres pálya kiválasztásához szükséges a gyermek képességeinek és vágyainak feltérképezése, motivációs rendszerének megismerése. Hogyan lehetünk ebben hatékonyan jelen szülőként, anélkül, hogy nyomást gyakorolnánk gyermekünkre?

Az előadás során átadjuk a modern pályatanácsadási szemlélet eredményeit, illetve praktikus eszközöket a pályaválasztás szolgálatában.

 
Negatív testkép és önértékelési nehézségek. A testtel való elégedetlenség komoly pszichés nehézséget okoz a gyermekek és fiatalok számára. A szülők gyakran tehetetlenül állnak a probléma előtt, hiszen hiába mondanak bármit is, nem nagyon jut el a gyermekig. A túl sok, vagy a túl kevés evés komoly egészségügyi kockázattal járhat, az önértékelési problémák pedig hangulati- és szorongásos zavarokhoz vezethetnek.

Hogyan tudjuk szülőként mindezzel felvenni a harcot, ha pedig még nem vagyunk érintettek, mit tehetünk a megelőzés érdekében? Modern pszichológiai nézőpontokat és bevethető eszközöket egyaránt bemutatunk előadásunk során.

 
Ahogy iskolássá válik gyermekünk, számtalan új feladattal kell szembesülnie a szülőnek: hogyan segítse gyermekét abban, hogy megtanuljon és szeressen tanulni, szívesen vegyen részt a fejlődését szolgáló aktivitásokban.

Ehhez mutatunk be az iskolás korcsoportra működő pszichológiai és kommunikációs eszközöket, tanulásmódszertani praktikákat.

 
A kamaszkorral egy új korszak áll be a család életében. Az addig többnyire dolgait szívesen megosztó, és a szülő véleményére kíváncsi gyermek inkább barátaival, vagy okoskészülékeivel tölti idejét. Kirobbanthatatlannak tűnik a számítógépes játékaiból, ugyanakkor a családdal töltött pillanatokban mintha jelen sem lenne. Hogyan érdemes kapcsolódni, beszélgetni kamasz gyermekünkkel? Hogyan lehet a vele való konfliktusokat úgy kezelni, hogy abból mindkét fél épüljön sérülés helyett?

Az előadás során olyan pszichés eszközöket sajátíthatnak el a szülők, amelyek segítségével tudni fogják, hogyan adjanak fokozatosan egyre több önállóságot és felelősséget kamasz gyermekük kezébe, ezzel készítve őket a felnőtt életre és a családban betöltött új szerep megtanulására.

 
Szülőként gyakran felmerül a kérdés, hogyan érdemes hozzáállni gyermekünk okostelefon / tablet / TV / számítógép / laptop előtt töltött idejéhez és természetes kíváncsiságához? A jó minőségű programokkal eltöltött képernyő előtti idő segítheti gyermekünket a tanulásban, illetve a viselkedését is fejleszteni tudja.

A technikai kultúra segítheti a kritikai gondolkodás kialakulását, a minőségi alkalmazások kreativitásra bírnak, elősegítik a problémamegoldást, fejlesztik a kommunikációs készségeket, társas készségeket fejleszt, érdeklődési kört bővítenek. A rossz minőségű, túlzásba vitt képernyőhasználat káros mivoltával, illetve az internet veszélyeivel is érdemes azonban tudatosan foglalkozni.

Előadásunkban áttekintjük, szülőként hogyan érdemes gyermekünk technikai kultúráját fejleszteni, és hogyan kezelhetjük tudatosan a felmerülő veszélyeket.
Az iskolai- illetve online térben megjelenő zaklatás az a téma, amitől minden szülő tart, mégis egész addig nem hiszi el, hogy érintett lehet, amíg testközelből nem találkozik vele. Pedig valójában valamelyik szerepből minden gyermek megtapasztalja, és a legtöbben védtelenül és felkészületlenül kerülnek ebbe a helyzetbe. Mit tehetünk szülőként azért, hogy gyermekünk megfelelő tudással és problémakezelési módszerrel rendelkezzen ezen a területen?

A téma alapos körbejárása után jól használható kommunikációs és konfliktuskezelési eszközöket mutatunk be, amelyet a szülők használhatnak prevenciós és intervenciós céllal egyaránt. 

 
Manapság egyre többet hallhatunk az érzelmi intelligencia fontosságáról, mely gyermekkorban könnyen fejleszthető. Mit is jelent ez a fogalom és mi a jelentősége a mindennapi életben? Az iskola sok esetben az első családon kívüli közösség a gyermek életében, ahol elsőként tapasztalhatja meg a társas szabályokat és próbálgathatja szociális képességeit.

Maga a csoportban lét is új élményként hathat a gyermek számára, majd a fejlődésével szinkronban bővül az a repertoár, ahogyan társaihoz és a felnőttekhez tud viszonyulni, kapcsolódni. Ahhoz, hogy önmaga és mások érzéseit észlelni és differenciálni képes felnőtté váljon, elengedhetetlen, hogy szókincsével párhuzamosan bővüljön az érzelmek megélésenek, kifejezésének és kezelésének spektruma. Ebben a fejlődési folyamatban a szülő, a gyermek életében jelentős felnőtt tudja őt a legjobban segíteni, előadásunkban ehhez szeretnénk támpontokat nyújtani.

 
A középiskolai évek végének közeledtével egy új, változatos életszakasz kezdődik a diákok életében. A fejlődéslélektan kibontakozó vagy készülődő felnőttkornak nevezi ezt az időszakot. A tinédzser éveik végén járó fiatalok egyre függetlenebbé és önállóbbá válnak, azonban esetükben hiányzik még az érett felnőttkorra jellemző felelősségvállalás és elköteleződés. Az időszaknak természetes velejárója lehet egyfajta kapunyitási krízis is. Az érettségi közeledtével gyermekeinken egyszerre tapasztalhatunk izgalmat és várakozást, emellett az aggodalom és a bizonytalanság szintúgy gyakori élményként hathat. A serdülőknek nem könnyű eligazodni a számos továbbtanulási lehetőség között, döntést hozni és kijelölni a számukra legvonzóbb és legmegfelelőbb irányt. Éppen ezért a fiatalok ebben az időszakban számtalan lehetőséget megfontolnak az életvezetés és a pályaválasztás kapcsán egyaránt. Előadásunk során megvilágítjuk a kibontakozó felnőttkor izgalmas, ugyanakkor kihívásokkal teli időszakát, egyúttal rámutatunk arra is, miért fontos, hogy szülőként felkészüljünk erre a változásokkal teljes életszakaszra. Megerősítjük, hogyan segíthetjük gyermekeinket az önálló gondolkodás és döntéshozás fejlesztésében, teret engedve a saját elképzéseik megvalósításához. Praktikus tippeket és eszközöket adunk ahhoz, hogyan érdemes egészséges és kiegyensúlyozott szülő-gyermek viszonyt ápolni, megértve az elengedés fontosságát és az önállóság fejlesztésének kulcsfontosságú szerepét ebben a meghatározó életszakaszban.
Minden szülő vágya és törekvése, hogy gyermeke lehetőség szerint többnyire gördülékenyen és sikerrel vegye az iskolai kihívásokat és megmérettetéseket, hogy aztán ennek hozadékaként a jövőben minél több lehetőség táruljon majd a gyermek elé. A képlet azonban nem mindig ilyen egyszerű, hiába maximális a szülői támogatás és a házi feladattal töltött órák száma. Általános- és középiskolában számos területen ütheti fel a fejét tanulási nehézség gyermekünknél: megjelenhet az írás, az olvasás vagy számolás, de akár a viselkedés (kitartás, szervezőkészség, együttműködés stb.) területén is. Az előadás során megvizsgáljuk fluid intelligencia szerepét a leggyakrabban megjelenő tanulási zavarok (pl. diszlexia, diszgráfia) és egyéb deficitek (pl. figyelemzavar, ADHD) kialakulásában és fennmaradásában, valamit kitérünk konkrét fejlesztési lehetőségekre is.

 

 

ELŐADÁSOK ÓVODÁKBAN

Óvodai szolgáltatásunkon belül olyan előadásokat kínálunk szülők számára, amelyeket ovik vehetnek igénybe. Pszichológusaink 2019 óta több ezer előadást biztosítottak az alább is olvasható témákban és a továbbiakban is rendelkezésre állnak. Amennyiben szívesen kérné valamelyik előadásunkat, vegye fel velünk a kapcsolatot és kérje árajánlatunkat!


 

Vedd fel velünk a kapcsolatot

 

Minden gyermek egyedi fejlődésívet ír le, azonban vannak olyan fejlődéslélektani fogalmak, amik kapaszkodóként szolgálhatnak a szülők számára gyermekük megértéséhez. Megismerve fejlődési stádiumokat, életkoronként megjelenő lelki igényeket és szükségleteket a szülők kompetensebbé válhatnak a gyermeknevelés területén.

Előadásunkban áttekintjük azokat az intrapszichés és interperszonális változásokat, melyek az óvodáskorú gyermekek mindennapjait jellemezhetik.

 
Az óvodáskor kezdetétől a szülő-gyermek kapcsolat interaktív folyamattá válik, melyben a résztvevők kölcsönösen hatnak egymásra és a kapcsolatra. Szülőként feladatunk, hogy kísérjük és segítsük gyermekünk személyiségfejlődését, melynek egyik kiemelt színtere a szülő-gyermek kapcsolat. Ebben a kapcsolatban a gyermek tanul, alkalmazkodik, valamint életre szóló tudást szerez önmagáról és a világról. Mindebben kiemelt szerepet kap a szülő saját önismerete, kapcsolódási módja. Érdemes a gyermek életkorához és fejlődési szintjéhez illeszkedő kommunikációs stílust és elvárásokat alkalmazni, előadásunkban ezek megfogalmazásában szeretnénk segítséget nyújtani.

 
Manapság egyre többet hallhatunk az érzelmi intelligencia fontosságáról, mely óvodáskorban könnyedén fejleszthető. Mit is jelent ez a fogalom és mi a jelentősége a mindennapi életben? Az óvoda sok esetben az első családon kívüli közösség a gyermek életében, ahol elsőként tapasztalhatja meg a társas szabályokat és próbálgathatja szociális képességeit.

Maga a csoportban lét is új élményként hathat a gyermek számára, majd a fejlődésével szinkronban bővül az a repertoár, ahogyan társaihoz és a felnőttekhez tud viszonyulni, kapcsolódni. Ahhoz, hogy önmaga és mások érzéseit észlelni és differenciálni képes felnőtté váljon, elengedhetetlen, hogy szókincsével párhuzamosan bővüljön az érzelmek megélésenek, kifejezésének és kezelésének spektruma. Ebben a fejlődési folyamatban a szülő, a gyermek életében jelentős felnőtt tudja őt a legjobban segíteni, előadásunkban ehhez szeretnénk támpontokat nyújtani.

 
Általános tapasztalat, hogy a szülők gyakran ezen két fogalom mentén megfogalmazott problémával keresik fel a gyermekpszichológust. A gyermekkori agresszió, akár az óvodai csoportban, akár otthoni környezetben jelenik meg, felkiáltójelként áll a felnőtt előtt. A szorongás gyermekkorban változatos tünetekben, viselkedésmódokban jelenhet meg, de mindenképp figyelmet érdemel.

Fontos kiemelni, hogy mint minden gyermek, úgy minden agresszió és szorongás mögött meghúzódó történet is egyedi. Ezen két jelenség (egymástól sokszor nem is annyira különböző) lelki hátterét tekintenénk át, kapcsolatfókuszú és pozitív kezelési módokat javasolva.

 
Szülőként gyakran felmerül a kérdés, hogyan érdemes hozzáállni 3-6 éves gyermekünk okostelefon / tablet / TV / számítógép / laptop előtt töltött idejéhez és természetes kíváncsiságához? A jó minőségű programokkal eltöltött képernyő előtti idő segítheti ovisunkat a tanulásban, illetve a viselkedését is fejleszteni tudja.

A minőségi alkalmazások például kreativitásra bírnak (pl. rajzolás), elősegítik a problémamegoldást (pl. esős időben milyen ruhákat válasszunk), fejlesztik a kommunikációs készségeket (pl. hogyan rendelhetünk egy kávézóban), társas készségeket fejleszt (pl. megosztott játékok), érdeklődési kört bővítenek (pl. állatok felfedezése a farmon). A rossz minőségű, túlzásba vitt képernyőhasználat káros mivoltával, illetve az internet veszélyeivel is érdemes azonban tudatosan foglalkozni.

Előadásunkban áttekintjük, szülőként hogyan érdemes gyermekünk technikai kultúráját fejleszteni, és hogyan kezelhetjük tudatosan a felmerülő veszélyeket.