Már gyermekkorban megjelenhet a létezés, az élet és halál gondolata, és az ezzel kapcsolatos szorongás. A szeretteink elvesztése, a megélt csalódásaink, kudarcélményeink befolyással lehetnek arra, ahogyan magunkat, másokat és az egész létezésünket látjuk. A szakember segítségével lehetőségünk van megtanulni több nézőpontból szemlélni az életünk aspektusait, felülírni a negatív torzításokat és egy szabadabb ,,önmagunkra” lelhessünk.
Identitásunk egész életünk során fejlődik és változik, szerepeinkben és értékrendünkben megnyilvánuló énünket értjük alatta. Tulajdonképpen alapvető tulajdonságaink és magatartásformáink összessége, ami megkülönböztet minket másoktól.
Nemcsak személyes, de szociális identitásról is beszélhetünk, amely a különféle társadalmi csoportokkal való azonosulást fejezi ki, legyen szó politikai, vallási, ideológiai vonatkozásról. Identitással összefüggő problémák így számos területen jelentkezhetnek és okozhatnak zavart. Az egyik ilyen terület a nemi identitás, azaz hogy a biológiai nemünkkel azonosan határozzuk-e meg magunkat, vagy ettől eltérő módon.
A környezet által elfogadottól eltérő belső azonosulások, identitásválasztások számos kérdést vetnek fel, és gyakran okoznak szorongást, beilleszkedési nehézséget. A szakemberrel való munka abban segíthet, hogy az önelfogadás szintje növekedjen, illetve hatékony pszichológiai eszközöket sajátítson el a társas kapcsolatok kezelésére.
Aki önértékelési nehézségekkel küzd, számos helyzetben azt éli meg, hogy nem tudja magából kihozni a maximumot. Legyen szó szerelmi, baráti vagy családi kapcsolatokról, vagy akár munkahelyi kihívásokról, az alacsony önbizalom meggátolja azt, hogy a személy úgy viselkedjen, ahogy szeretne, megmutassa valódi személyiségét és képességeit.
Szakember segítségével feltárhatóak az önértékelési problémák mögött meghúzódó okok, átdolgozhatóak a múltban keletkezett sebek és kudarcok, mozgósíthatóak a belső gyógyító erők és hatékony megküzdési technikák.
A testtel való elégedetlenség komoly pszichés nehézséget okozhat a fiatalok számára. Ha valaki túl kövérnek vagy nem elég soványnak tartja magát, esetleg taszítónak találja valamely testrészét, számos helyzetben él meg szorongást, valamint társas kapcsolataiban is gyakran észleli önértékelési problémái hatását.
A túl sok, vagy a túl kevés evés komoly egészségügyi kockázattal járhat, a mögötte meghúzódó önértékelési problémák pedig hangulati- és szorongásos zavarokhoz vezethetnek. Mit érdemes tenni a negatív testképet okozó és az abból fakadó problémákkal? Hogyan lehet elindulni az önelfogadás és pozitív testkép irányába?
A tanácsadási folyamat célja, hogy a pszichológushoz forduló fiatalok tudatosabban és új szempontokat beemelve tekintsenek a testükhöz való viszonyukra, valamint megoldási útvonalakat fogalmazhassanak meg kapcsolódó problémáikra. Az önismereti munka elősegíti a testképpel és az énképpel kapcsolatos pozitív tartalmak felerősödését, valamint a negatív és a pozitív elemek személyiségen belüli reális egyensúlyának a kialakulását.
Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor úgy érzi, hogy elakadt, szokásos módszerei nem elegendőek ahhoz, hogy megküzdjön a felmerülő kihívásokkal. Lehet hogy ezek a problémák a fiatal kapcsolataiban, munkahelyén, tanulmányaiban merülnek fel, vagy egy szeretett személy elvesztése, esetleg sok egyszerre bekövetkező változás okozza a felborult lelki egyensúlyt. Ilyen esetben jó, ha egy rokonszenves kívülállóval lehet elindulni a megoldáskeresésben,akivel beszélgetni és együtt gondolkodni lehet az akadályokról, akivel megoszthatóak a gyötrő érzések is.
A pszichológus szakember segít rendet teremteni a kaotikusnak tűnő érzések között, új viselkedésminták kialakításában támogat. A tanácsadás folyamata során az a cél, hogy a segítségkérő megismerje és tudatosítsa saját külső és belső erőforrásait, valamint megtanulja azok hatékony alkalmazását felmerülő nehézségei kezelésében.
Sokan nem mernek kiállni önmagukért egy konfliktushelyzetben, mert azt gondolják, hogy nekik el kell tekinteni saját igényeik kifejezésétől, saját igazukért való kiállásuktól, mert ezt tanulták meg korábban. Mások pedig nem mernek kiállni az igazukért, mert esetlegesen nincs elég bátorságuk. A pszichológus az önismeretünk fejlesztésével segít abban, hogy megértsük miért fontos kiállni önmagunkért és azt asszertív módon tegyük, azaz úgy, hogy másokat se sértsünk meg.
Vannak, akik amiatt szenvednek, mert nem tudják érvényesíteni akaratukat, nem tudnak véghezvinni célokat. Mások olyan görcsösen törekszenek elérni céljaikat, hogy emiatt rengeteg stresszel és lemondással kell szembenézniük. A pszichológus segítséget tud nyújtani abban, hogy olyan célokat tűzzünk ki magunknak, amelyeket el tudunk érni és valóban örömöt okoznak hosszú távon is, mindezt egy számunka optimális tempóban.
Az egészségtelen életmód állhat a drog vagy túlzott alkohol fogyasztásból, az egészségtelen táplálkozásból, mozgásszegény életmódból, de mindenképp olyan viselkedésből, amely szervezetünkre káros hatással van. A pszichológus segítségével megérthetjük, hogy miért alakult ki az adott viselkedésformánk vagy esetleg mit pótolhat az életünkben, és milyen alternatívákat találhatunk helyettük, ami egy kiegyensúlyozottabb és céltudatosabb életmódot eredményez.
A túlzott internet, online- és offlinejáték használat az egyén társas kapcsolatai kárára mehet. Aki nagyon sok időt tölt képernyő előtt, elveszítheti a valóságérzékét. A pszichológus segíthet feltárni, hogy mi áll a túlzott internetjáték használat mögött, a magányosság vagy a minőségi idő hiánya okozza, segíthet a társas kapcsolatai építésében; és olyan időtöltések és célok megtalálásában, amelyek örömöt okoznak számára.